blog
Nokiáról Androidra

április

10.

...Hát ez is megtörtént. Eddig a nagyon korai mobilos éveket leszámítva ahol Phillips és LG telefonjaim voltak, idáig Nokia fan voltam, mások szerint nem voltak jók, szerintem meg ők választottak rosszul vagy rossz szériát. Nekem semmi gondom nem volt egyik nokia készülékemmel sem.

 

Tavaly már elkezdtem gondolkodni, hogy egy olyan készülék kellene amiben van GPS is, ne kelljen már külön venni egyet, először rákattantam a nokia 5230-ra mert  kinézetre jó volt, aztán valahogy elfelejtődött a dolog.

 

 

Bővebben...
 
Felhivás!

június

19.

A "Zárt ajtó" amatőr filmstúdió és önképző kör első alkalommal készít videoklipet Gáspár Gyula-Rajtad kívül c. szerzeményére.

 

A forgatás következő része 2010 júl. 10.-én, Budapest belvárosában, egy ismert szórakozóhelyen lesz végrehajtva.

 

Ehhez 3-4 valódi szerelmespárra van szükségünk (18-50 év között) valamint 4-6 férfi statisztára (szintén 18-50 év között).

 

A forgatás reggel 9 és 14 óra között történik és teljesen non-profit, igy ezért fizetni nem tudunk, a szereplés élményét tudjuk felajánlani cserébe.

Gyula szerzeménye egy  latinos hangvételü lírai szám, szép hangszereléssel, igényes zenészek előadásában.

 

Ha kedvet érzel a szerepléshez, jelentkezz fényképes e-mail-el, a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen.

Várja jelentkezésed a Zártajtó csapata!

 

Zartajto.hu - a kulcs a kezedben van!

 
Beszmac találkozó a Kopaszi-gáton

június

12.

A mai napra lett tervezve a havi találkozó, egészen reggelig még úgy volt, hogy kihagyjuk, de meggondoltam magam.

 

13 órára összeraktam a kocsi belsejét, kitakarítottam aztán irány a kopaszi gát.Mi voltunk az utolsók akik bejelentettük, hogy megyünk, erre mi lettünk az elsők akik odaértek :D

Dórival végig sétáltuk a sétányt aztán megállaodtunk a jászótér mögötti füves területen.

 

Hamarosan megérkezett Kesigomu és Eszter is, aztán csatlakozott hozzánk Rastasi kolléga is, majd Titi és Csandi a 2 porontyal, Gergő és a mozdonyvezető bácsi :) 2 barátjával.

Eszti finom sütit csinált, köszönjük szépen! no meg persze a fagyit is!!!

 

Kár, hogy nem tudtunk 6-nál tovább maradni :(

 

 

 

 
Velencei kirándulás

május

23.

Mivel Dóri úgy döntött, hogy ma délután nem akar aludni azt gondoltam levihetném a velencei tó partjára, az idő jó volt (bár induláskor itthon elkezdett szemerkélni az eső).

Velence északi részén voltunk egy szabadstrandon, jó sokan voltak, ki vannak éhezve az emberek a napfényre ahogy elnéztem.

 

A kikötő betonstégén besétálva a csónakok között rögtön ismerősbe botlottunk :) megnéztük a csónakokat meg a vadkacsa családot akiket Dóri nagy örömében hangos sikítással fogadott. :)

Megnéztük a kiépitett vizisipályán gyakorlatozó fiatalokat, kerékpárosokat, napozókat.

 

Volt egy kedves fiatal lány aki felajánlotta, hogy lefényképez minket miután nekem nemsikerült a lányomat rávenni, hogy fogja meg a korlátot és álljon meg egy kattintás erejéig.

 

 

 

Aztán átlátogattunk Agárdra is gondolván hátha lesz kint pár vitorlás (sajna csak 2 volt azok is távol).

A vihar rendesen elrendezte a parti fákat, jópár gyökerestől kiforditva feküdt a füvön :(

találtunk egy bódét amire jó kis grafikát rittyentett valaki :) fel is használtuk háttérnek :)

 

 
Oldy Dof adapter állványa

május

22.

Oldy barátom megkért, hogy csináljak pár kiegészítőt a dof adapter állványára.

Az alapok megvoltak nekem csak ki kellett egészítenem néhány dologgal.

Nevezetesen 2db összekötő/tartó lappal és egy komplett monitortartó résszel amiket rozsdamentes anyagból csináltam.

Már csak az eredmény kell kivárnom, kiváncsi leszek mennyire lesz stabil a dolog.

 

 

 

Reggel megbeszéltük Oldy-val, hogy ha lehetséges akkor fel is visszük neki.

Útközben megálltunk a pesti rakparton megnézni a hajókat, Dóri nagyot ámult rajtuk, még nem látott hajót :)

 

 

Köszönjük szépen az ajándékokat!

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 11